Kodoba Marci

1973-ban a palatkai utcán, a szabad levegőn rögzítettem ezt a két menetet.Mindíg is csodáltam Marci hangképzését, és egy-egy hanggal való finom játékát.
hallgató lassú és szökős

forgatós, menyasszonykísérő, szökős és sűrűcsárdás 

 
ritka csárdás


ritka csárdás

ritka csárdás



A hangfelvételeket Hajba Árpád készítette a 2004-es Tükrös táborban Simonpusztán.


 

Utazás a szekéren (fogalmazás az Örökölt jelkép címü könyvből, ami készítés alatt van)

A gazda mellett a szekéren egy láthatóan városi fiú ült. Divatos hosszú haj és tornacipõ, farmer és hátizsák. 1975-ben az iskolai nyári szünetet szánta rá hogy mezőségi dombok között azokat a helyszíneket felkeresse, amit Wass Albert a Kard és kasza címû regényében leírt.
A gazda a kezdetekkor látta róla, nem idevalósi szerzet, mondhatni, nem „tájba illő”, de amint a régi világról kezdett érdeklődni a fiú, bemelegedett a szíve tájéka, és előjöttek neki is az emlékek, a „magyar világ”-ról.
– Látja ott azt a dombot a szántóföld fölött? Ott nagyon régen egy forrás fakadt abból lent egy kis tó lett, és minden teliholdkor odajártak a tündérek fürödni. Nem hiszi? Az én öregapám az ő öregapjától hallotta.
Olyan világ volt még akkor mikor a szépapám volt siheder, hogy egyszer megleste őket a nádasból, de attól olyan szerelmes lett, hogy mást nem akart mint tündéreket látni. Csak az öreg javasasszony tudta kigyógyítani ebbõl a nagy szerelembõl. A forrás elapadt a respublikában, a tó helyét beszántották a demokráciában, de elmesélem én minden dűlő történetit magának, belemondom a magnetofonjába, vagy írja le, mert ezeket már nem tudja mindenki. A fiamék is Kolozsváron gondolják a boldogulásukat, de ha az unokám betõtti a hét esztendőt, végigviszem a környéken, és elmesélem neki is, mint ahogy az én öregapám is átadta nekem annak idején a történeteket, ami a miénk.
Mert tudja, becsülni kell mindent, ami a miénk, ami reánk maradott…
Ahogy mesél az öreg, a távolban feltűnik egy ember. Látszik munkából jön, kapa a vállán. Mikor odaért a szekér mellé köszön:
– Jónapot adjonisten!
– Buna ziua – felelt rá a gazda, és még a kalapját is megbiccentette.
Miért románul köszönt vissza, amikor az ember magyarul köszönt?
Kérdezte ártatlanul a fiú.
Azért, mert mi látjuk egymáson, hogy milyen templomban kereszteltek bennünket és ő az anyanyelvemen tisztelt meg, én is az õ anyanyelvén köszöntem neki.