ZENEAJÁNLÓ

Kodoba Ignác

 

 Még abból a zenei világból való a zenéje, amikor még televizió, de még rádió is alig volt.

A magyarpalatkai zenét ettől a felvételtől zártam egyből a szívembe.

Kallós Zoli bácsi gyűjtötte.

1973-ban Palatkán jártunk Pálfi Gyuszival. Ő táncfilmet vett fel én meg hangot. A “Nincsen rózsa” kezdetű dal lassúban és ritka csárdásban.

A Rákóczi marsot is kértem tőle.

Ritka magyar


Akkor ismerkedtem meg Náci bácsival, aki a környék fő zenészének számított akkor, mert a palatkai zenészek jártak Keszübe, Vajdakamarásra, Visába… muzsikálni. Egy vajdakamarási lakodalomban vettem fel a zenekarát. Mellette Kodoba Marci hegedül.

A menyasszonykísérő,

amit végig játszanak az utcán a templomig meg vissza is. Közben meg-megállt a násznép táncolni

szökős

magyar csárdás és sűrű csárdás

A lakodalmas háznál végig szólt a zene két napon keresztül. Még cigizni sem nagyon tudtak, inni meg nem engedte a zenekart a főnök.

 Egy törzs és az idegen (fogalmazás a Varázsjelek című könyvből)
Képzeljük el Kedves Olvasó, hogy nagy fák árnyékában, mélyen az őserdőszívében, távol a zajos világtól élt egy kis törzs. Gyermeki ártatlansággal tisztelték az őserőket, a Napot, a Holdat, a szelet, a tüzet, a tiszta vizű folyókat, a forrásokat és a földet, ami táplálta őket. Békében éltek a Teremtett Világgal. Énekelték az Ősöktől örökölt dalokat, táncolták saját ősi táncaikat, és azt zenélték, amit már az ükapjuk is zenélt a régi törvények szerint.
Egyik nap érkezett valaki, egy idegen, aki csillogó üveggyöngyöket osztogatott, és azt mondta az ámuló-bámuló törzs tagjainak: –Elavult a ti táncotok, zenétek, éneketek! Énekeljetek rock and rollt a ti nyelveteken, mert az hozza a szabadságot! Énekeljetek tangót és mambót, táncoljatok dobozból jött zenére, mert az fejlettebb, mint a ti szégyellnivaló zenétek.
A törzs tagjai csak bámultak, és ártatlanul elhittek mindent a messziről jött embernek. Az öregek érezték, nem lesz ez így jó, de a fiatalok hamar átszoktak az új módira. Leszólták a népükért aggódó öregeket, mert az idegen világ csillogó üveggyöngyei elkápráztatták őket. Csakhamar bevezették a zenélő-beszélő dobozt, a rádiót, ami idegen zenével, a törzstől idegen szellemmel mosta át a közösség agyát, nap mint nap. Az idegenek törvényei lassan, de biztosan szétszedték az ősi hagyományokat.
A törzs tagjait már nem az isteni törvények vezették, hanem az idegen ember törvényei, így elidegenedtek egymástól is. A Pénz lett a gondolataik ura. A törzs fiatal, tapasztalatlan tagjai, anyanyelvi szinten szívták magukba az idegen kultúrát, és már a sajátjuknak tekintették. Így elveszett a régi becsület. Az önbecsülés, amit a régi időktől fogva fontosnak tartottak, odalett. Elárulták a régit. Árulókká lettek. Elárulták magukat, és a csillogó üvegcsecsebecsékért az élőhelyüket is árulták, az Anyaföldet, ami táplálta őket. Elárulták egymást is lelkiismeretlenül, mert régi istenes életüket felváltotta a kivagyiság. Nem volt már saját zenéjük, saját táncuk, saját énekük, teremtő gondolatuk, életes életük. Ők már nem ők voltak. Kivetkőztek önmagukból, távol kerülve az isteni harmóniától, másokká lettek.
A másság magával hozta a magányosságot is. Az idegenségtől idegesek lettek… Márpedig az, aki idegeskedik az izgul, nyugtalankodik, bosszankodik, mérgelődik, dühöng, aggódik, szorong, tehát rosszat gondol. Rosszat gondolni pedig rossz. Ennek a történetnek jó befejezést gondolni jó,
– de ezt már a kedves olvasóra bízom.

Az 1973-as gyüjtéskor készült felvételen Moldován Stefan és Kovács Martin “Púki” akiktől sokat tanultak a táncházi zenészek. Púki kezében a fotózás miatt van kontra, mert ő egyébként bőgős.

Náci bácsi kontrása Moldován Emerik